Gáspár Károly Trió
- Gáspár Károly – zongora
- Jónás Géza – nagybőgő
- Bágyi Balázs – dob
Az idén 50. születésnapját ünneplő Gáspár Károly zongorista, zeneszerző a hazai jazzszcéna egyik legismertebb művésze. Eddig hat nagy sikerű lemeze jelent meg triójával, illetve szólóban (The Outsider; Salvation; Philosophy; Tribute to Giants; Centuries Suite; Peace – Time), amelyeken túlnyomórészt saját szerzeményei szerepelnek, de jazzsztenderdek is helyet kapnak. Júliusi koncertjének műsorát Gáspár a legutóbbi, Peace – Time című album anyagából válogatja, de egyedi feldolgozásokat is játszik majd a jazz közismert örökzöldjeiből. A 2025-ben megjelent Peace – Time a szó szerinti értelemben vett, illetve a lélekben tapasztalható béke témájának jegyében ízlésesen gyúrja egységbe a klasszikus zene, a jazzsztenderdek és az igényes popdalok stílusjegyeit és hangulatát, felhasználva különféle népzenék motívumait is. Az anyag végkicsengése pozitív jövőképet sugall, így hallgatóinak a nehéz időkben is képes felvillantani a remény sugarát.
Jegyek 3900 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.
Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Páratlan számú ülőhely foglalásánál előfordulhat, hogy az asztalt meg kell osztania másokkal.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!
Telefon: +36 1 216 7894
℗ BMC